Teal Adj bele mindent – Give it all you got! – című videója még mindig itt rezonál bennem. A csak a tökéletes végeredménnyel megelégedő emberekről szól, arról, hogy mit tudunk tőlük tanulni, és miért nem ilyen mindenki.
Ebben a posztban a videóról szeretnék írni, mert a videó belőlem kiváltott érzéseiről itt írtam. Teal azzal a cukrásszal példálózik, aki akkor mindig a tökéletes sütemény elkészítésén fáradozik, nem számít, hogy mennyi pénzt fizetnek neki ezért. Nem a pénz miatt csinálja, hanem a süteménykészítés művészetét műveli, és arra törekszik, hogy minél tökéletesebb végeredmény szülessen. A cselekvést önmagáért végzi, szenvedélyből, tudni akarja, hogy ő meg tudja -e sütni azt a tökéletes süteményt, és csak önmagának akar megfelelni. Miért nem tudja minden ember ezt a tökéletességre törekvést művelni? Teal erre több okot is felsorol:
Aki nem azt csinálja, amit szeret:
Ha valaki csak a pénzért dolgozik egy munkahelyen, akkor magát a tevékenységet nem értékeli, valamint úgy éli meg, hogy ezt a munkát “kell” csinálnia, valaki kényszeríti rá, és az ebből fakadó düh arra készteti, hogy ne adjon bele mindent. Arról nem is beszélve, hogy így is, úgy is megkapja a fizetését.
2. Mi van, ha mindent beleadok, és nem sikerül?
Egy másik eset (ez meglepett, hogy ilyen létezik) az, amikor valaki nem feltételezi magáról, hogy sikerülne neki a kitűzött cél. Ezért már amikor belekezd, akkor sem ad bele mindent, ahogy felénk mondják, “felébe – harmadába” csinálja csak. Mivel nem tette magát oda, ezért jellemzően nem is sikerül a cél. Ekkor mondhatja azt, hogy “Azért nem sikerült, mert nem adtam bele mindent, és nem azért, mert nem vagyok elég jó. Ha mindent bele adtam volna, akkor tuti sikerült volna.” Számomra megdöbbentő, hogy valaki inkább bevállalja, hogy rossz élete legyen, tele megvalósulatlan célokkal, és inkább beéri egy ilyen élettel, minthogy egyszer szembesülnie kelljen a kudarc fájdalmával, ami össz-vissz csak annyit jelent, hogy még tanulnia kell és újra próbálkoznia. Kicsit irreálisan nagy árat fizet (rossz élete lesz), mert nem hajlandó bevállalni némi kellemetlenséget.
3. “Nekem semmi sem sikerül” – játszma
A harmadik példa a klasszikus “Nekem semmi sem sikerül” játszmát játszó, alacsony önbecsülésű ember. Mivel elhitették vele, hogy ő rossz, és neki úgyse jön össze semmi, ezért meg se próbálja úgy istenigazából. Ennek a játszmának számos előnye van: Meg lehet maradni lustának, nem kell nagyobb felelősséget vállalni, lehet a langyos kakiban ücsörögni, nem kell bevállalni új és félelmetes szitukat, nem kell tanulni, kudarcokkal szembesülni (amelyek a tanulási folyamat természetes részét képezik), és találnak olyan embereket, akik el is hiszik, hogy nekik valóban semmi nem sikerül, és vagy segítenek nekik, megmentőt játszva, vagy sajnálják őket. Tök praktikus, nem? Hát nem. Főleg, hogy az imént említett “szar élet”-et kell árként megfizetni a fent részletezett “előnyökért” cserébe.
Teal szerint két kérdést kell feltennünk magunknak, ha meg akarjuk tudni, hogy miért nem vagyunk hajlandóak tökéletességre törekvően viselkedni.
kérdés: Milyen rossz dolgot kapcsolok a tökéletességre törekvéshez?
Én erre a kérdésre a következőt találtam: Kitűnő tanuló voltam, mert imádtam olvasni és tanulni és sok minden érdekelt. A tantárgyak része jól ment, a többit meg, ami nem érdekelt (elég kevés ilyen volt, de azért akadt) hozzátanultam megfelelési kényszerből, hogy azért azokból is meglegyen az ötös. Anya nem volt jó tanuló gyerekként (csak magyarból, a kedvenc tantárgyából) és utálta is a jó tanulókat. Mesélt egy osztálytársáról, aki jó volt matekból, mégsem adta oda a füzetét anyukámnak, hogy lemásolhassa a házit. Viszont felajánlotta anyukámnak, hogy segít elmagyarázni a matekot. Anya erre azt mondta, hogy “kösz, nem.” Nem érdekelte, hogy meg is értse, csak a házit akarta megszerezni, mert a tanár azt várta el. Ez az osztálytárs viszont értette, hogy a házit nem azért kell megcsinálni, hogy a tanár ne csesszen le, hanem azért, hogy megtanuld azt a dolgot. Anyám ezt nem értette, utálta a jó tanulókat, és bár nagyon büszke is volt rám, meg is dícsért, imádott szülői értekezletre járni, ahol rommá dícsértek a tanárok, mégis azt is éreztette velem, hogy ő nem szereti a jó tanulókat, a “stréber, buzgó mócsingokat”, ahogy ő hívta őket. Bár ő is szerette az irodalmat, furcsállotta, hogy jobban imádok olvasni, mint babázni, és nem értette, hogy nem csak azért tanulok, hogy jó egyetmere kerüljek be (ezt a célt 12 éves korom körül tűztem ki), hanem azért is, mert sok minden érdekel, imádok többet tudni a világról. Egyetem harmadik évében, amikor kifáradtam attól, hogy általános első óta mindent tökéletesre teljesítek. és egyetemen nagyságrendekkel többet kellett tanulni, illetve dolgozni is elkezdtem suli mellett, kipróbáltam, mi történik akkor, ha némely évfolyamtársamhoz hasonlóan végigpuskázom a fél évet és semmit nem tanulok. Kb. akkor kezdődött, hogy belecsúsztam a “jóvanazúgy”, “nem kell mindent tökéletesre teljesíteni” világába. Az időnyerés mellett az is motivált, hogy olyan antistréber, laza, jófej, kúl legyek, amilyen (anyukám és sok más ember szerint) egy jó tanuló sosem lehet. Szóval tök jó, hogy a másoknak való megfelelési kényszer miatt simán “elcsesztem” az életemet, szerencsére nem végleg.
2. kérdés: Mi van akkor, ha az önbecsülésem a jó teljesítményemből, sikereimből eredeztetem?
Mivel magam is megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor azt éreztetik veled, hogy csak a teljesítményedért vagy szerethető, a spirituális útra lépés óta nem szerettem a nagy elvárásokat támasztó szülőket. Teal viszont azt mondja, hogy attól, hogy a szüleid (a te értelmezésed szerint?) a teljesítményedhez kötötték a szerethetőségedet, most felnőttként rájöhetsz arra, hogy mindenképp szerethető vagy, de akkor is, ha rosszul teljesítesz, viszont ez a gyerekkori élmény nem ok arra, hogy lázadásból rosszul teljesíts, hiszen csak magaddal cseszel ki. Amíg lázadsz a szülői minta ellen, addig is még szülői minta befolyása alatt állsz, hiszen abból a feltételezésből indulsz ki, hogy van egy magasabb erő, ami ellen küzdened kell, a szülői minta. Pedig felnőttként a valóságban csak te vagy, és a szabad akaratod, hogy azt csinálj az életeddel, amit akarsz, függetlenül attól, hogy a szüleid mit vártak el.
Csak azt tedd, amire büszke vagy!
Teal szerint ne csinálj semmit, aminek a végzése nem tesz büszkévé. Legyél elkötelezett. Tudd, hogy mit miért csinálsz. Ha nem tudod, hogy miért csinálod, nincs belső motivációd, akkor ne csináld, vagy dolgozz ki egy stratégiát arra, hogy nem sokára abbahagyhasd. Például törekedj arra, hogy olyan munkád legyen, amit szeretsz. De ha egy ideig dolgoznod kell egy utált munkahelyen/munkakörben csak a pénzért, akkor is kezdd el kiépíteni a “szeretem a munkám” útját, és tudd, hogy a pénzért végzett munkád is tulajdonképp az álmodhoz segít hozzá, hisz addig is meg kell élned valamiből, amíg építed az álmodat. De az ne legyen opció, hogy végzed az utált munkádat, és nincs semmi stratégiád az álommunkád megvalósítására. De lehetsz büszke (legyél is) arra, ahogy takarítasz, ahogy beszélsz, ahogy figyelsz egy másik emberre, ahogy jársz, ahogy zuhanyzol stb. Egyik tevékenység sem alantasabb a másiknál. Minden lehet a büszkeség forrása.
Teal szerint, ha mindenben a tökéletességre törekszel, legyen szó mosogatásról vagy fogmosásról, ez az önfegyelem hat az életed többi részére is és a munkádban is könnyebb lesz a tökéletességre törekvő hozzáállás. Ezzel ellentétben, ha bármiben tökéletlen munkát végzel, ez a tökéletlenség kihat életed többi területére is.
“Good enough – elég jó” rezgés
Teal szerint, ha egy dolgot elintézel annyival, hogy “jól van az, elég jó már”, ez rezgésszinten azt fejezi ki, hogy beéred a tökéletlennel, a kevéssel. Hasonlóan “jól van az, elég jó az” rezgésű dolgokat fogsz bevonzani. Valóban ezt akarod? Elég ez neked?
Ne próbáld
“Tedd vagy ne tedd, de soha ne próbáld” – mondta Yoda mester. Charles Bukowsky író sírjára is ezt írták: “Don’t try!” – Vagyis ne próbáld, csináld. Teal is hangsúlyozza, hogy a “megpróbálom” hozzáállás már magában foglalja azt a rezgést, hogy nem vagy biztos abban, hogy végig is viszed azt, amit elhatároztál. Azt fejezi ki, hogy nem hiszel százszázalékban abban, hogy az adott dolgot érdemes csinálni. Na de ha nem vagy biztos abban, hogy végig viszed, hanem lehet, hogy abbahagyod feldadod a felénél, vagy a vége előtt öt perccel, akkor miért várnál sikert? Ha nem hiszel benne, hogy érdemes, akkor mások miért higyjenek benne, benned? Vagy csináld meg, és maradj végig elkötelezett, vidd végig az adott dolgot, vagy mondj rá egyértelmű nemet önmagadnak, és vállald fel, hogy te ezt a dolgot soha nem fogod, nem tudod, vagy nem akarod megcsinálni. Nézz szembe azzal, hogy miért mondtál nemet magadnak az adott dologra, és lépj tovább, ne pazarolj több fölös energiát erre.
Nekem igazán mind-blowing volt ez a videó, belinkelem nektek is, hátha hasznosnak találjátok.