Most, hogy megvan a jegyünk az utolsó részre, gyorsan újranéztük Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik című részeket. Ez utóbbiban annyira sok tanulságot fedeztem fel, hogy gondoltam, írok róla egy cikket. Szinte csak spoilert tartalmaz, úgyhogy előbb nézd meg a filmet, és csak aztán olvasd el.
#1. Mindenkiben ott az erő
Azt éreztem már az első Star Wars résznél is, hogy az Erő valójában az ember alkotó, teremtő, célokat elérő képességét szimbolizálja. Ez az erő mindenkiben ott van, nem csak egy különleges kaszt, a “szerencsések”, a híresek, a jómódúak, a népszerűek – vagy a Jedik – birtokolják, hanem mindenki, “csak” fel kell magunkban ébreszteni.
#2. Egyensúly
Ez az első lecke, amit Luke Rey-nek tanít. Nagyon közhelyesen hangzik, de így van: ahol a fény, ott a sötétség, ahol a rossz, ott a jó is, és csak egymáshoz képest tudjuk őket értelmezni. Kylo Ren megtagadja a szüleit és a Jediket, pedig szeretetben nevelték. Rey mindent megtesz, hogy megtalálja a szüleit, akik elhagyták. Olvastam valahol, hogy ha a párodban vagy szerettedben egy tulajdonság neked túl “sok”, akkor valószínűleg benned az a tulajdonság túl “kevéssé” van jelen, és fordítva. Tehát ha szerinted ő rendetlen, valószínűleg te túlkontrollálod a környezeted, ha őt önzőnek tartod, te talán túl sokat adsz.
#3. Szembenézés, szembenézés, szembenézés.
A karaterek a filmben – és az életben is – azáltal fejlődnek, hogy szembenéznek legnagyobb félelmeikkel. Kylo Ren szembenéz Rey-jel, Luke-kal és anyjával, anyja vele, Rey szembenéz Kylo Ren-nel és Snoke-kal, Luke szembenéz kudarcával Kylo kiképzése során, majd magával Ren-nel, Rey szembenéz önmagával, a vággyal, hogy megtudja, honnan jött, és a sötét oldallal, többször is. Finn szembenéz Phasma századossal, és múltjával, Poe azzal, hogy lefokozzák, és önnön előítéletével, Finn a biztos halállal, és még sorohatnám. Az egész film kőkemény szembenézések sorozata.
#4. A legnagyobb tanítómester a kudarc
Luke-ot Yoda szelleme ébreszti rá a fenti mondat igazságára. A hibáink nélkül nem lennénk azok, akik most vagyunk. Mindenki követ el hibát, a fontos az, hogy tanuljunk belőle. Viszont amíg nem bocsátjuk meg magunknak tévedéseinket, addig a bénító önvád megakadályoz bennünket abban, hogy cselekedjünk és haladjunk a célunk felé. Hibázz, tanulj belőle, aztán állj fel, és lépj tovább. Tök egyszerű, nem? 🙂
#5. A háborúban nincsenek jók és rosszak
DJ, a kódfejtő ébreszti rá Finn-t és Rose-t az első rend hajóján arra, hogy a háborúban a jók és a rosszak egyaránt vesznek fegyvereket, egyaránt gyilkolnak. A háború nem jók és rosszak csatája. A háború megfélemlített, egymás elllen fordított és felhergelt emberek harca, akik végül attól függetlenül nagy veszteségekkel kerülnek ki belőle, hogy melyik oldalon álltak, persze, ha egyáltalán túlélik. A háború nyertesi csupán a fegyverkereskedők, akik oldaltól függetlenül anyagi hasznot szereznek belőle. A szabadság útja ez: Ne csatlakozz!
#6. A rossz kommunikáció katasztrofális következményekkel jár
Akárcsak az életben, a bizalmatlanság és a titkolózás a filmben is borzasztó események láncolatát indítja el. Holo admirálishelyettes nem árulja el Poe-nak a teljes menekülési tervét, Poe pedig nem bízik felettesében, és abban, hogy meg tudja oldani a helyzetet. Ezért egy feleslegesen kockázatos magánakciót indít az Első Rend hajójára, számos problémát idézve ezzel elő.
#7. Nem tudhatod, hogy ki honnan jött, és mit miért csinál
Poe nem értette Holo admirális indítékait. Kylo Ren máshogy mesélte el Rey-nek azt a történetet, hogy hogyan állt át a sötét oldalra, mint ahogyan azt Luke-tól hallotta. Rey nem érti, hogy Luke miért vonult önkéntes száműzetésbe. Luke nem érti, hogy Rey miért akarja őt visszavinni a harcba, azt pedig főleg nem érti, hogy miért akarja Kylo-t megmenteni.
#8. A szeretet a helyes döntés, nem a gyűlölet.
Ezt a mondatot Rose mondja Finn-nek, miután megmenti az életét. Az nem segít, ha saját életünk feláldozása egy jó ügyért valójában gyűlölet által vezérelt. Mindig van olyan megoldás, ami a szereteten alapszik.
#9. Ha megfélemlítesz valakit, az erőszakot szül.
A világ gonosz, kegyetlen vezetői belül ijedt gyerekek, akik azért próbálnak meg mindenkit lenyomni, hogy ne derüljön ki, ők maguk mennyire félnek, illetve azért, hogy meggyőződjenek róla, most, hogy mindenki tőlük retteg, már valóban nem bánthatja őket senki. Akárcsak a sarokba szorított állat, aki azonnal visszatámad, hogy védje magát. A nagyhatalmú, kegyetlen vezetők belül mind rettegő kisfiúk. Snoke ezzel az igazsággal szembesíti Ren-t, akit ez a szégyenteljes leleplezés csak még kegyetlenebb és pusztítóbb tettekre sarkall.
#10. A gyerekeink jövőjét nem tudjuk 100%-ban meghatározni, és ez rendben van
Kylo Ren szeretetben nevelkedett, és a jóra tanították, sőt, a világ legnagyobb Jedi mestere képezte, mégis gyűlölet támadt a szívében, és a sötét oldalra állt. Rey-t elhagyták a szülei, ő mégsem kételkedik abban, hogy a jó oldalon van a helye, és folyamatosan próbál megmenteni maga körül mindenkit, habár ezt soha senkitől nem tanulhatta. Talán pont ezért. A szülők hiába tesznek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy jól neveljék gyerekeiket, ők egy bizonyos ponton önálló, akár a szülők által elfogadhatatlan döntéseket hozhatnak, hogy beteljesítsék saját sorsukat, megtapasztalhassák, amit meg kell tapasztalniuk, és a szülőt is tanulási helyzetek elé állítsák – többnyire tudtukon kívül. És ez így van jól.
#+1. A játék soha nem ér véget
Snoke-nak, Kylo-nak és Rey-nek is rá kell jönnie arra, hogy Luke nem az utolsó Jedi. Ahogyan az első pontban említettük, az erő mindenkiben ott van, bármikor felébreszthetjük és kifejleszthetjük magunkban, akkor is, ha elégnek a tudást rejtő könyvek és templomok, mert a tudás bennünk van, és a halálunk után az ittmaradottaknak adjuk tovább. A játék soha nem ér véget.