Az önsorsrontás magasiskolája

Életem egyik meghatározó eleme az önszabotázs. Rengetegszer csak egy hajszál választott el attól, hogy elérjek egy célt. Ám az utolsó pillanatban, a célszalagtól pár lépésre mindig elrontom, hogy az egészet újra kelljen kezdeni, miközben ostorozom magam. Mivel egy munkahelyi helyzet kapcsán újra felismertem ezt a mintámat, megpróbáltam rájönni, mi az oka. 

Eric Berne Emberi játszmák és Sorskönyv című művei, és még sok más hasznos könyv és cikk segítségével rájöttem: amikor negatív élethelyzeteket generálunk magunknak, akkor valójában a tudatalattinkban rögzült mintát ismételjük. Ennek a mintának a múltban volt haszna, mára azonban elvesztette jelentőségét, már nem segít, nem szolgál, nem véd meg, nem nyerünk vele semmit. A tudatalatti viszont ezt nem tudja, ezért továbbra is ismételgeti.

Például amikor valaki újra és újra bántalmazó kapcsolatban találja magát, vagy újra és újra visszaszokik egy függőséget okozó szerre, akkor a tudatalattija azt hiszi, neki mindez valahol hasznos. Ezért teremti újra ugyanazokat a helyzeteket.

Két példa jut eszembe: Az egyik Eric Berne Emberi játszmák című könyvéből való. Egy feleség szeretne tánciskolába járni, a férje azonban nem kíséri el, és az asszonyt sem engedi el egyedül, féltékenységre hivatkozva. A nő nem szegül ellen a férje utasításának, nem próbálja meg megoldani, csupán veszekszik vele, kéri, hogy engedje el a tánciskolába, majd abbahagyja a veszekedést, megsértődik. Később kibékülnek, de aztán az egészet újra kezdik, elölről. Amikor azonban egy kivételes alkalommal a férj mégis elengedi a feleséget a tánciskolába, kiderül, hogy a feleség valójában retteg a tánctól, ő az, aki nem akar elmenni. Ezért számára kényelmes volt egy féltékeny férj, mert rá foghatta, hogy miatta nem valósíthatja meg az álmát, a tánciskolát, miközben saját félelmei állnak az útjában, nem a férje.

Egy másik a gyakran ismételt, indiai bébielefántok példája. Indiában a kis elefántokat egy vékony kötél segítségével tartják pórázon a tenyésztők, hogy nehogy elszökjenek. A kis elefántok eleinte próbálják elszakítani a kötelet, az azonban túl erős, és egy idő után feladják. Amikor a kis elefántok felnőnek, gyerekkorukból úgy emlékeznek, hogy a kötelet lehetetlen elszakítani, ezért meg sem próbálják.  Pedig a hatalmas és erős felnőtt elefántok könnyű szerrel elszakíthatnák a kötelet. De mivel gyerekkorukban megtanították nekik, hogy ők erre képtelenek, és ez lehetetlen, így inkább meg sem próbálják, és az egész életüket kikötve élik le. Amikor valaki a gyerekkorában kapott sérelmek miatt önbizalomhiányos, és/vagy szabotálja önmagát, akkor valójában úgy viselkedik, mint az elefánt: gyerekkorában azt tanulta, hogy ez neki úgysem sikerül, felnőttként ezért meg sem próbálja.

A megoldás az lehet, ha felismerjük, hogy ez van, majd megfejtjük a mögötte meghúzódó vélt, valószínűleg már idejétmúlt előnyöket, majd “játszma” nélkül megadjuk magunknak a dolgot, amire valóban vágyunk, vagy megkérjük egy szerettünket, hogy adja meg ezt nekünk.

A mai munkahelyi szituáció kapcsán feltettem magamnak a kérdést: Miért szabotálom a munkahelyi sikeremet? Intuícióm a következő kérdéseket súgta:

1. Ez a szabotázs segít.
2. Ez a szabotázs megvéd.
3. Ez a szabotázs szolgál
4. Ez a szabotázs jutalmaz téged.

A következő, intuíciómból feljövő kérdés így hangzott: Találd meg az okokat! Mivel szolgál, miben segít, mitől véd meg, mivel jutalmaz?

1. A szabotázs segít abban, hogy ne tűnjek ki a munkahelyemen. Így nem veszik észre, hogy milyen jó vagyok. Nem merül fel, hogy komolyabb pozícióba rakjanak, nagyobb felelősséggel, amitől félek. Pontosan annyi hibát követek el, ami elég ahhoz, hogy ne rúgjanak ki, de ahhoz is, hogy ne léptessenek elő.
2. A szabotázs megvéd attól, hogy láthatóvá váljak, előléptessenek, ezáltal nagyobb felelősséget pakoljanak rám, valamint attól is, hogy sikeresebb legyek a kollégáimnál. Nagyon jó a viszonyom a kollégáimmal, nem akarom azzal tönkretenni, hogy sikeresebb leszek náluk. Nem lehetek sikeresebb a kollégáimnál, nem lehet jobb életem, mint anyukámnak, mert akkor “cserben hagyom” őt. Nem lehetek sikeresebb a páromnál, mert akkor “megszégyenítem” őt, vagy megromlik a kapcsolatunk.
3. Ez a szabotázs szolgál engem abban, hogy elbújjak a nagyobb felelősség elől, hogy nemet mondjak az élet hívására, ami a növekedés felé szólít. Miközben bujkálok a felelősség elől, azt hazudom, hogy azért nem akarok sikeres lenni, mert sorsközösséget akarok vállalni másokkal a szenvedésben. Sorsközösséget akarok vállalni a kollégáimmal, az anyukámmal, a párommal.
4. Ez a szabotázs jutalmaz engem. A jutalmak:
   1. Láthatatlanság. Megnyugtató érzés láthatatlannak maradnom nekem, aki nem szereti a rivaldafényt.
   2. A felelősség hiánya. Szintén megnyugtat. Nem kell döntenem, utálok dönteni.
   3. Sorsközösség másokkal. Abban a szerepben tetszeleghetek, hogy sorsközösséget vállalok a kollégáimmal, anyukámmal, a párommal. Ha nekik nem fordul jobbra a sorsuk, az enyém sem fordulhat jobbra. Ugye, milyen kedves tőlem, hogy a saját életemet is elrontom a “kedvükért”? Ezzel csak két gond van. Rajtuk ezzel nem segítek, ráadásul ők sosem kérték, hogy szabotáljam magam. Csak én (vagyis a tudatalattimban lakó “alkalmazkodó gyermek” személyiségrész) hiszi azt, hogy a szeretteim tőlem ilyesmit kértek.
   4. Pénzzel és hatalommal kapcsolatos negatív hitrendszerek: Megtarthatom azt hitet, hogy a pénz és a hatalom gonosz dolgok, csak rosszra fordíthatóak, jóra nem, és aki ezeket megszerezte, másokat eltaposva jutott előre. Ez egyáltalán nincs mindig így. Mégis, amíg a pénzt és hatalmat az emberek megnyomorítójának vélem, addig tetszeleghetek abban a szerepben, hogy “én jobb vagyok ennél”. Mindeközben pedig felelőtlenül lustálkodhatom.

Megoldási lehetőségek

1. Ez tényleg igaz?

Vegyük kölcsön Byron Katie A munka című művéből a négy kérdés egyikét. Erről bővebben itt olvashatsz. 

1. A láthatatlanság, hogy sosem tűnök ki, hogy sosem léptetnek elő, tényleg segít engem? A válasz: Nem. A tudásomat nem véletlenül kaptam a Teremtőtől. Azért kaptam, hogy embertársaimat szolgáljam vele. Ha magasabb pozícióba kerülök, nagyobb pozitív hatást fejthetek ki, jobban szolgálhatom a körülöttem lévő embereket. Minden ember azért jött a földre, hogy megmutassa magát. You are a firework – ahogy Katy Perry énekli. Nem véletlen, hogy ezt a klipet Budapesten forgatták – nekünk, magyaroknak különös szükségük van egy ennyire pozitív üzenetre.
   
2. A felelősség, a láthatóság olyasmi, amitől meg kell magamat védenem? A felelősség veszélyes? A válasz: Nem. A felelősség azt jelenti: a legjobb tudásom szerint döntök, gondosan mérlegelve minden eshetőséget, miközben bízom saját magam, embertársaim és a Teremtő segítségében, miközben a dolgok végső kimenetelére vonatkozó kontrollt elengedem, és a Teremtőre bízom. Boldog megnyugvással szemlélem a helyzetet: Én minden tőlem telhetőt megtettem. A felelősség nem félelmetes. Az sokkal inkább félelmetes, hogy gyávaságba, döntésképtelenségbe, rejtőzködésbe burkolózom, miközben eltelik az életem úgy, hogy nem követem az élet hívó szavát, nem vállam fel a feladatomat, nem teszek semmit másokért.
3. A másokkal való sorsközösség vállalása szolgál engem, vagy a világot? A válasz: Nem. Anyukámon nem segítek azzal, ha ugyanolyan nehéz életet teremtek magamnak, mint ő magának. Anyukám azt akarja, hogy boldog legyek, hogy vigyem többre, mint ő, és büszkén szemlélhessen engem, a felnőtt lányát. Neki is volt, van, és lesz lehetősége a saját életét jobbá tenni. A saját életén csak ő tud változtatni. Én nem tudom megmenteni, saját magam szabotálása pedig végképp nem segít se rajta, se rajtam. Ha teszek a saját sikeremért, azzal másokat is fejlődésre inspirálok. A szeretteim azt akarják, hogy boldog legyek, és örülnek a sikeremnek, hiszen én is ugyanezt akarom nekik. Ugyanez igaz a páromra és a kollégáimra is. A szakmai előremenetelem nem feltétlenül jelenti azt, hogy átgázolok a kollégáimon, vagy elveszem tőlük a karrierlehetőséget. Talán ők ezt nem is akarják, vagy megnyílik számukra egy másik lehetőség, ami nekik sokkal jobban megfelel.
4. Igaz, hogy mindenki, akinek van pénze és/vagy hatalma, gonosz ember, és másokat eltaposva érte el, amit elért? A válasz: Nem. Talán vannak emberek, akik ezt tették, de nem mindenki. Nem kötelező gonosznak, másokat eltaposónak lenni ahhoz, hogy pénzhez és hatalomhoz jussunk. Így is lehet, de a karma miatt egy idő után számolnunk kell a mások kárán szerzett dolgok miatt, akár ebben, akár egy következő életben. Becsületesen úton, másokat segítve is el lehet érni mindezt. Ez választás kérdése. Ha ebben hiszek, ez lesz a valóságom. A tény, hogy csóró és sikertelen maradok, nem érdem. Nem ok erkölcsi fölényre. A szegények nem feltétlenül erkölcsösebbek vagy becsületesebbek a gazdagoknál. Vannak csóró és sikertelen emberek, akik szemetek, erkölcstelenek és eltaposnak másokat. Vannak jómódú és sikeres emberek, akik jószándékúak, becsületesek, és segítik a többieket. Eldönthetem, hogy én melyik leszek.

Ti voltatok már hasonló helyzetben? Mit gondoltok minderről?