Évek óta rengeteg segítséget kaptam az önismereti témában vlogoló youtube bloggerektől. Amikor valamilyen problémám van, akkor leggyakrabban beírom a youtube-ba az adott szót, és meghallgatom a témával kapcsolatos videókat. Így találtam rá J.P. Sears szorongással foglalkozó vlogjára.
Magyarul szerintem még kevés önismereti témában vlogoló van, angolul viszont sok, és a néhány kedvencem videóját mindig alig várom. Egyrészt nagyon praktikus önismereti vlogot hallgatni például takarítás vagy egy unalmas munkahelyi feladat közben, mert olyan, mintha olvasnál, de közben mást is tudsz csinálni. Ráadásul nagyon gyakran meglepően jó tippekkel szolgálnak, ingyen és bérmentve. A személyes tapasztalataik átütő ereje, és a sajátos stílusuk pedig még élvezetesebbé teszi a vlog-hallgatást. Ráadásul több haszna van, mint haul videókat vagy szeptemberi kedvenceket hallgatni – az is segít kikapcsolódni néha – de ezek a videók tényleg képesek változtatni az életeden – főleg, ha alkalmazod az ott megismert technikákat.
Az utóbbi időben úgy érzem, hogy a szorongás témájával kapcsolatban kell sok démonnal leszámolnom. Így akadtam rá J.P. ehhez kapcsolódó videójára. Bár őt a vicces, szarkasztikus tartalmain keresztül ismertem meg, ez a vlog egyszerűen szíven ütött, és nem bírtam ki sírás nélkül. Csodálatos felszabadító érzést éltem át – köszönöm J.P.!
- J.P. Sears vagyok, és szorongok. Miért szorongok? Mert ember vagyok, és ez része az emberi tapasztalásnak. Az egyik legnagyobb titok, amit mindannyian magunkkal hordozunk, a hit, hogy én vagyok a földön az egyetlen szorongó. Vagy legalábbis én vagyok az egyetlen, aki ennyire szorong. Gyakran trükközünk, a külvilágra fókuszálunk, és azt gondoljuk, mindenki másnak rendben van az élete.
- Amit megtanultam – és tanulok most is – az az, hogyan érezzem magam biztonságban a saját szorongásommal kapcsolatban. A kérdésem az: Te szorongsz? Vagy tagadod, hogy szoronganál? Vagy letagadod azt, hogy letagadod a szorongásod? Mi van akkor, ha csak ez a három lehetőség van? Melyik kategóriába tartozol te? Ha nem vallod be a szorongásod, az olyan, mintha egy hatalmas szikla alatt élnél, összenyomva.
- A videó célja, hogy együtt megtaláljuk a biztonságot a szorongásunk közepette, és nem az, hogy megszüntessük a szorongásunkat. Ha képesek vagyunk rá, megmutathatjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Azt is mondhatod magadnak: – Igen. Ez vagyok én, és ez rendben van. Még akkor rendben van, hogy ez vagyok én, amikor úgy érezzük, hogy nincs rendben, hogy ez vagyok én.
- A másik lehetőség az, hogy nem vagyok rendben magammal. Ekkor egy maszkot vonok az arcom elé.
- Milyen módon nyilvánul meg a szorongás? Nagyon sokféleképpen. Talán azért viselek hosszú hajat, hogy több ember vegyen észre. Próbálok intelligens dolgokat mondani, hogy az emberek értékeljenek. Próbálok hatással lenni az emberekre, vagy azt tettetem, hogy nem vagyok magányos, amikor valójában az vagyok.
- Néha azt tettetem, hogy sosem félek. Néha azt tettetem, hogy értem azt, hogy az emberek miről beszélnek körülöttem, pedig valójában nem is. Vagy azt tettetem, hogy nem is őszül a szakállam. A szorongásom arra késztethet, hogy elrejtőzzek az emberek elől.
- Néha annyira szorongok, hogy kortyolok egyet a teámba, amikor nem tudom, mit mondjak a következő másodpercben. (belekortyol a teájába).
- Amikor a leginkább szorongok, akkor azt tettetem, hogy nem is szorongok.
- Tegyük fel, hogy van otthon egy gyereked, aki borzasztóan félénk. Ezért úgy érezheted, hogy a jelenléte nagyon zavar. Talán annyira zavar, hogy legszívesebben bezárnád a pincébe, csak hogy ne lásd. Bezárnád, ráadásul hangszigetelt ajtó mögé, hogy ne lásd, ne halld őt soha többé. Ez mennyire lenne elfogadó, szeretetteljes magatartás??? Semennyire.
- Mi van akkor, ha pontosan ezt tesszük magunkkal, mint ezzel a képzeletbeli gyerekkel, amikor nem nézünk szembe a szorongásunkkal? A szívünk mennyi kamráját kell bezárni azért, hogy azt a gyereket, a saját belső gyermekünket bent tartsuk bezárva a pincében, mert rá sem bírunk nézni?
- Mindez valójában hasznos, célja van. Nagyon fájdalmas, de van haszna annak hogy szorongunk – ezáltal ismerjük meg ugyanis az együttérzést. Együttérzést önmagunkkal szemben és másokkal szemben is.
- Amikor szorongunk, és megpróbáljuk elrejteni, akkor visszautasítjuk önmagunkat. Önmagunk teljes elutasításának megtapasztalása azért fontos, hogy meg tudjuk tapasztalni ennek ellentétét is: önmagunk teljes elfogadását, az önmagunkkal való teljes együttérzést. A szerethető részeinket nagyon könnyű szeretni. Az igazi kihívás, az igazi utazás azonban az, ha azokat a részeidet is megszereted, amelyek nem tűnnek szerethetőnek. Van neve a nehezen szerethető részeinknek? Igen. Ezek a szorongásaink.
- Ha csak egy pillanatra úgy tennél, mintha igazi ember lennél, akár csak én, akkor kérdezd meg magad: Szorongsz? Vagy szorongsz amiatt, hogy szorongsz? Vagy már nem szorongsz amiatt, hogy szorongsz? Amikor már nem szorongunk amiatt, hogy szorongunk, akkor megengedjük a szorongásainknak, hogy kifejeződjenek. És ha sosem fejezzük ki őket, hogyan lenne esélyünk arra, hogy együttérzéssel elfogadjuk őket? És ha sosem fogadjuk el őket, akkor hogyan tudnánk valaha is túllépni rajtuk?
- A legtöbben abban az illúzióban élünk, hogy ha elrejtjük a szorongásainkat, azok majd maguktól eltűnnek. Mi van, ha mindez csak illúzió?
- Az egymillió dolláros kérdés a következő: Honnan származik ez a szorongás? Miért szorongunk? Az én tapasztalataim szerint két helyről származhat a szorongás. Vagy amikor túlzott megterhelést tapasztalunk meg (overwhelm), vagy szeretethiányt, magányt (disconnection), amit nem tudunk kezelni.
- Egy példa a saját életemből: az én szorongásaim forrása a következő. A szüleim váltak, egyéb nehézségek mellett. A nyolcéves énemnek ez olyan érzés volt, mintha a földön semmit nem tehetne annak érdekében, hogy egyben tartsa a családját. Több volt ez neki annál, mint amivel meg tud birkózni? Ó, igen. Tudta, hogy ez így van? Nem. Túlságosan megterhelő lett volna a felismerés, hogy az, amivel meg kell birkóznia, számára túlságosan megterhelő. Más szavakkal: gyerekként túlságosan szorongtam attól, hogy szorongok, ahhoz, hogy mindezt felismerjem. Olyan érzés volt, mintha az egész világot kellett volna egyben tartanom, hogy szét ne essen. Természetesen gyerekként erre képtelen voltam. Később ez lett a szorongásaim forrása.
- Éppen ezért kompenzálni kezdtem, hogy ne érezzem, mennyire szorongok. Nagyon jó sportoló lettem, hogy erősnek érezzem magam, és elfedjem, valójában mennyire üres és gyenge vagyok. Batman-nek, Superman-nek tettettem magamat, hiszen a szuperhősöket senki sem bánthatja.
- Volt valaha olyan tapasztalás az életedben, amikor olyan mértékű megterhelést, szeretethiányt, magányt éreztél, amivel képtelen voltál megbirkózni? Felismerni ezeket a szorongásokat, képesnek lenni arra, hogy hangosan kimondd, felismerni őket, nem elrejteni őket önmagunk elől – ez a kulcs ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk mindezt. Nem megszabadulni tőlük, hanem azt mondani: Igen, ez az életem része. Igen, viszem őket magammal. Igen, egy részem szorong, egy részem fél.
- Ha azt gondolod, szorongsz, kérlek, hallgasd meg ezeket a szavakat. Szorongani teljesen rendben van. Többek között ez tesz Téged emberré. Vannak ugyanolyan emberek, mint Te. Ha meghallgatod ezeket a szavakat, akkor talán ez lesz az a kulcs, amivel kiengedheted a belső gyermekedet a pincéből, vissza az életedbe, hogy ezáltal egész emberré válhass.