Itt írtam arról, hogy miért kezdtem hálanapló írásába. Az önismerettel foglalkozó könyvek, szakemberek azért tanácsolják, hogy változást indít be az életedben, ha rendszeres, napi szokásoddá teszed a hálát. Nem csak jobban érzed magad, hanem az életed is megváltozik, az álmaid valóra válnak, több jó dolog áramlik hozzád. De mikor, és hogyan történik mindez? Elmesélem a saját tapasztalataimat.
2015 áprilisában kezdtem rendszeresen vezetni a hálanaplót, mert az életem szinte minden területén elakadást éltem meg, és változtatni akartam. A ténytől, hogy minden nap lejegyzem, mennyi csodás dolog van életemben, sokkal jobban éreztem magamat, de sokáig semmi nem történt. Az első négy hónapban csak annyit éreztem, hogy vidámabb vagyok azokon a napokon, amikor a hálanapló írásával kezdtem a reggelt, és rendesen megadtam módját, teleírva az oldalt a csodás emberekkel, dolgokkal és élményekkel, amelyekért köszönetet mondhatok. Viszont az én célom is az volt, hogy be is vonzzam az életembe a dolgokat, amelyekre vágyom, többek között a hálanapló segítségével.
Az első négy hónapban viszont semmi nem történt azon kívül, hogy jobban éreztem magam, kevésbé voltam depressziós, szomorú, dühös, frusztrált, irigy, türelmetlen, fáradt és reménytelen. Egyre többször figyeltem meg, hogy olyan élethelyzetekre, melyek korábban teljesen kiakasztottak, sokkal jobban reagálok. Az igazi komoly változásra azonban négy hónapot kellett várni, és a munka területén következett be.
Egy multinál dolgoztam, ahol a munka egész jó volt, a kollégáim kedvesek, és a főnökömmel is jól kijöttem. Viszont egy kicsit kevesebb fizetést tudtam csak kialkudni, mint az előző helyemen, a feladataimba hamar beletanultam, viszont addigra már 7-8 éves tapasztalattal bírtam, a pozíció pedig pályakezdőknek szólt. Hamar kevésnek és monotonnak kezdtem érezni, ahhoz képest eléggé lefárasztott, hogy egy idő után úgy éreztem, nem fejlődöm sehová. Viszont egyelőre nem tudtam, hogy mit szeretnék csinálni az életben. Nemzetközi tanulmányok szakon diplomáztam, hogy az EU-nak vagy egy humanitárius szervezetnek dolgozhassak, amiből aztán nem lett semmi. Próbálkoztam egy önkénteskedéssel Franciaországban, amely teljes kudarccal végződött, illetve elvégeztem egy újságíró iskolát a multi mellett, hogy átnyergelhessek egy kreatív területre, viszont az sem sikerült. Mivel korábban sok dolgot kipróbáltam, és a multis karrieremben is rengeteg, egymástól eltérő területen dolgoztam, épp nem volt kedvem új dologba fogni. Ami azonban zavart, az a fizetés. Mivel junior állás volt, junior fizut kaptam, harminc évesen, hét év tapasztalattal, ami alig volt több, mint az egyetem utáni első fizetésem.
Biztosan sokan azt gondolják, hogy mennyire elégedetlen vagyok, hiszen multinál csak nem kereshettem rosszul, stb. Viszont ez a fizetés alig volt több, mint az egyetem utáni első bérem, és ugye hét év alatt sokat emelkedtek az árak. Ráadásul ebben az évben voltam először kénytelen egyedül keresni albérletet, ráadásul ugrásszerűen megnőttek a bérlemények árai. Így a fizetésemből csak minimális összeget tudtam megspórolni, a téli hónapokban semmit, és a saját lakás végtelenül elérhetetlennek tűnt. Rossz érzés volt, hogy harminc évesen, egyetemi diplomával, két (három?) idegen nyelv felsőfokú tudásával egy földszinti garzonban nyomorgok, és erre minden pénzem rámegy, majd kifizetem a kaját, közlekedést, telefonszámlát és néha eljutok szórakozni, és éppen hogy kijövök. Nem ezért jöttem el a szülőfalumból Budapestre. A tény, hogy boldog párkapcsolatom sincs, szintén zavart, de az anyagi bizonytalanság okozta szorongásom ekkoriban sokkal erősebb volt.
Áprilisban kezdtem el a hálanapló írását. Az első pozitív dolog július körül történt. Mivel januárban kezdtem, és hat hónapos, határozott idejű szerződéssel vettek fel, nem kaptam cafeteriát a próbaidő lejárta után. Később megkérdeztem a HR-t, és kiderült, hogy már járna nekem a cafeteria, csak a főnököm elfelejtette elintézni, ráadásul elment szabadságra. A barátaim azt javasolták, szóljak a főnök főnökének, hogy segítsen ezt nekem elintézni. Egy egész éjszakát hezitáltam, hogy merjek-e vele beszélni. Utólag belegondolva látszik, mennyire alacsony volt az önbecsülésem. Nem mertem kérni azt, ami a törvény szerint jár nekem, féltem, hogy követelőzőnek fogok tűnni, vagy hogy a főnök megsértődik, hogy a háta mögött intézkedem, amikor ő szabin van. Végül odamentem a nagyfőnökhöz, előadtam, hogy mi a helyzet, ő azt mondta, hogy nyilván, ami a munka törvénykönyve szerint jár, az jár, és elnézést kérnek, hogy eddig ez elmaradt, máris intézkedik a HR-en, hogy külön eljárás keretében kaphassam meg a Cafeteria-t. Az anyagi helyzetemben ez tehát okozott egy kis megkönnyebbülést.
Szeptemberben pedig még hihetetlenebb dolog történt – úgy, hogy nem is kerestem állást, felhívott egy fejvadász, miszerint egy nagyon érdekes pozícióra keresnek embert, és megtalálták az önéletrajzomat a rendszerben, még régen, évekkel ezelőtt töltöttem fel. Elmentem egy állásinterjúra, két hónappal később behívtak egy második körre, és decemberben ajánlatot kaptam, életem addigi legmagasabb fizetéséért, egy jó hírű cégnél. A feladat érdekes és kihívást jelentő volt, de nem annyira nehéz, hogy ne legyen sikerélményem, a főnökkel és a kollégákkal jó volt a kapcsolat, és végre az anyagi helyzetem is megoldódott. Egyre több dologért tudtam hálát adni.