Egész életemben több bizonyítékot kaptam arra, hogy az álmaim valóra válnak. Talán nem azonnal, és nem abban a formában, ahogyan elképzeltem, de végül mindig megkaptam azt, amire vágytam. Viszont igazi fordulatot akkor vett az életem, amikor hálanapló írásába kezdtem.
Számos életvezetéssel, önismerettel foglalkozó könyv javasolja, hogy kezdjünk hálanapló írásába, ha változtatni szeretnénk az életünkön. Van, akinek az jön be, ha este, lefekvés előtt csak végiggondolja, hogy mennyi jó dolog történt vele aznap. Mégis, több kutatás is bebizonyította, hogy a kézzel írás folyamata egészen különleges agyterületeket aktivál, és miközben kanyarítjuk a betűket egy szépen fogó tollal valamilyen kellemes érintésű, finom papírra, egészen megnyugszunk. Mivel több, általam szeretett író és blogger is megosztotta velem a rendszeres hálaadásnak az életünkre gyakorolt pozitív hatását, ezért úgy döntöttem, kipróbálom, meglátjuk, mi történik.
2015 áprilisában lettem képes rá, hogy nagyjából minden nap rendszeresen vezessem a hálanaplót. Egy nagyon szép határidőnaplót választottam, amit szándékosan erre a célra vettem még januárban, de aztán az élet úgy hozta, hogy később kezdtem csak el. Elhatároztam, hogy három dolgot fogok minden nap leírni, amiért hálás lehetek, annyi jót csak találok az életemben minden nap. A gondolkodásom ekkoriban nagyon negatív volt, és nem sok reményt fűztem hozzá, hogy képes leszek ennél több jót találni a napomban. Harminc éves voltam, a magánéletemben és a munkámban egyaránt elakadást éltem meg, megpróbálkoztam két gyerekkori álom megvalósításával is, amelyek közül mindkettő úgy tűnt, csődöt mondott. Nem szerettem a munkámat, csak a pénz miatt csináltam, és a fizetésem arra volt elég, hogy kifizessem a lakbért és az ételt, félretennem egyáltalán nem sikerült. A barátaim közül egyre többen megházasodtak, gyerekük lett, beutazták a világot, lakást vettek – számomra ezek mind elérhetetlen álmok maradtak továbbra is. Rengeteget stresszeltem, szorongtam és elégedetlenkedtem, ennek eredményeképp egészségügyi problémák is jelentkeztek, így már azok miatt is aggódhattam, a betegségekkel járó kiadások pedig az anyagi helyzetemre is rossz hatással voltak, így még többet idegeskedhettem. A családomban szintén voltak gondok betegségek, anyagi és egyéb nehézségek formájában, és bár csodálatos barátok és kollégák vettek körül, a depresszió, a düh, a kétségbeesés, a kilátástalanság és az irigykedés határozta meg a gondolkodásmódomat. Úgy éreztem, gyerekként egyáltalán nem így képzeltem el az életemet harminc évesen, minden, amire vágytam, másoknak adatik meg csupán, nekem nem, és fogalmam sincs, mit tegyek, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Aztán egyik reggel elegem lett. Belenéztem a tükörbe, és egy önsajnálatba belesüppedt, siránkozó, dühös, másokra irigykedő embert láttam. Szabályosan elborzadtam magamtól. “Nem akarok ilyen lenni. Ez nem én vagyok. Én jobb vagyok ennél” – gondoltam. – Nem lehet, hogy mostantól erről szóljon az életem, és ennyi volt. Gyerekként boldog családról, anyagi biztonságról álmodtam, hogy beutazom a világot, és valami hasznos és érdekes munkát végzek, mondjuk humanitárius szervezetnél találok állást, vagy újságíró leszek. Ezek közül látszólag semmi nem valósult meg. Mégis, elegem lett a tükörképemből, és változást akartam, így úgy döntöttem, kipróbálom a hálanapló írását. Meglátom, mi történik, semmit nem veszíthetek.
Amikor első este leültem naplóval és tollal a kezemben, hogy összeírjam, miért lehetek hálás, azt hittem, hogy nagyon nehezemre fog esni, hogy három dolgot találjak. Aztán arra gondoltam, hogy kezdem a legalapvetőbb dolgokkal: van fedél a fejem fölött, van mit ennem, és vannak ruháim. Megvolt a három, de nem volt kedvem abbahagyni.
Rájöttem, hogy bár szeretnék saját lakást, és utálok már albérletben lakni, akkor is egész csinos kecót bérelek. Igaz, hogy sokat költök rá a fizetésemből, mégis, eddig hónapról hónapra sikerült kifizetnem, úgy is, hogy egyedül élek. Ezt pedig manapság nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, ezért is hálás lehetek. Lakhatnék sokkal borzalmasabb körülmények között is, hogy a hajléktalanságról, háború sújtotta országok menekülttáborairól ne is beszéljünk.
Aztán rájöttem, hogy az ételért való hálát is tudom még fokozni. Végiggondoltam az összes étkezést, amit aznap ettem. Tulajdonképpen mindegyik finom volt, minden alkalommal jól lakhattam, és semmit olyat nem kellett megennem, amit nem szeretek. Holott tudjuk, hogy mennyi ember van a földön, aki egész nap nem jut ételhez, vagy a jóllakás számára csak álom, az pedig, hogy ízletes, és/vagy egészséges ennivalót vegyen magához, már bele sem fér a tudatába.
A ruhák kapcsán pedig arra jöttem rá, hogy bár már régóta nem vettem magamnak újakat, tulajdonképpen mindegyiket szeretem. Az alakom három éve nem változott, elégedett vagyok a testemmel, és ezért is hálás lehetek. Bár nincs olyan sok ruhám, és sokat vásároltam egész életemben turkálóban, leértékelésen, mégis mindig új outfitet tudtam magamnak varázsolni néhány egyszerű, de ötletes kiegészítővel. Gyakran megdicsértek, hogy szépen öltözködöm, és sosem látják rajtam kétszer ugyanazt, pedig én tudtam, hogy valójában néhány alapdarabom van csak, és a kiegészítők miatt tűnik soknak. Van, akinek ennyi ruhája sincs, vagy csupán arra vágyna, hogy az öltözéke meleg legyen, de ez sem adatik meg neki, odáig pedig már el sem jut, hogy szép darabokra vágyhasson.
Azt terveztem, három dolgot jegyzek le a naplómba, mégis teleírtam az oldalt. Miután befejeztem, rádöbbentem, hogy szánalmas dolgok miatt elégedetlenkedtem. Az életem tele volt csodákkal, és bár nem tökéletes minden, mégis több benne a jó, mint a rossz. Továbbra is akartam, hogy a vágyaim beteljesüljenek, de közben rájöttem arra is, hogy még nem késő elérni az álmaimat, és addig is élvezhetem a megvalósulásuk felé vezető utazást. Nem, nem a közhelyszótárból ollóztam ki éppen mondatokat. Tényleg ezt tapasztaltam, és ez csak az első nap volt, a kezdet.